Tisztelt Olvasó!
A Marcali Kerékpáros Egyesület első alkalommal szervezett terepkerékpár versenyt. E sport rendezvénynek a Városi Fürdő és Szabadidőközpont adott otthont.
![]() |
Hosszas elméleti előkészületek után jöhetett a nem zökkenőmentes, fizikai teendők sorozata. Pénteken este végleges pálya kijelölés, szalagozás, hogy véletlenül se mosódjanak össze a nyomvonalak.
Szombaton hajnalban aztán érkeztek a versenyzők, akik nagy kíváncsisággal kémlelődtek a pálya környékén. 9 órakor aztán neki vágott a mezőny a 10 órán át tartott viadalnak. Voltak sporttársak, akik 4 fős csapatban, előre megbeszélt kör teljesítése után cserélgették egymást. Más riderek 2 fős váltóban erősítették a verseny színvonalát. De az igazi, kemény kerekesek egyéniben nyomták végig a 10 órát. Este 19 órakor aztán leállt az időmérő s véget ért ez a nem mindennapi viadal. Rendezvény sátorban családias hangulatban elfogyasztottuk jól megérdemelt gulyásunkat. Majd az eredmény hirdetés zárta az első marcali terepversenyt. Úgy érzem, hogy munkánknak meglett a gyümölcse, hiszen az egész versenyt jókedvű, mosolytól piruló bringások közt tölthettük. Szeretnék csatolni egy linket, amit a rendezvényről írtak: http://bringabanda.hu/beszamolo/10-ora-kerek-meg/
Nagyon szépen köszönöm, Marcali város vezetésének, Marcaliban és a környéken működő üzemeknek, üzemek vezetőinek, magán személyeknek, az anyagi és erkölcsi támogatást. Igyekszünk továbbra is azon dolgozni, hogy városunk folyamatosan bent legyen az ország kerékpáros vérkeringésébe. Tisztelettel: Zsiga-bá
{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-07-08-31-50{/gallery}