Skip to main content

Angol kommunikációs verseny

Írta: Pétervári Tünde
Megjelent: 2013. május 12. Vasárnap, 18:51

IMG_9694

Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a balatonszentgyörgyi iskolában az angol nyelvű kommunikációs verseny. A megmérettetés célja a diákok olvasási - szövegértési- és beszédkészségének fejlesztése. A versenyzők feladata, hogy előzetesen elolvassanak egy általuk választott angol nyelvű könyvet, amely alapján elkészítenek egy bemutató projektet. A verseny napján ennek a projektnek a segítségével mesélnek az olvasott könyvről a zsűri tagjainak.

Évről évre szebbnél szebb munkák kerülnek ki a 6-7-8. osztályos diákok kezéből, és a zsűri együttes véleménye szerint angol kommunikációs készségük is magas, ügyesen megértik és megértetik magukat. Ebben az évben 32 tanulót neveztek 8 környékbeli általános iskolából, többek között Marcali, Keszthely, Sármellék, Rezi és Vonyarcvashegy településekről. Őket korosztályonként hallgatta meg a nyelvtanárokból álló zsűri, akik értékelő beszédükben valamennyien elismerték, mennyire nehéz dolguk volt a sok, felkészült versenyző közül kiválasztani a legjobbakat. Szerencsére üres kézzel senkinek sem kellett hazamenni, és újabb tapasztalatokkal is gazdagodhattunk valamennyien versenyzők, zsűritagok és szervezők. Ezúton is köszönjük a diákok és felkészítőik lelkiismeretes munkáját, abban a reményben. hogy jövőre ismét találkozunk.

 

Fotók: Molnárné Horváth Gyöngyi

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-05-12-18-53-07{/gallery}

 {module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb