Szemtanúkat keresünk a balatonboglári halálos balesetben

A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2013. május 17-én halálos közúti baleset gondatlan okozás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján egy balatonboglári lakos 2013. május 17-én 19 óra 20 perckor az általa vezetett segédmotoros-kerékpárral Nagykanizsa irányából Budapest irányába közlekedett a 7-es számú főútvonalon, amikor elütötte a Vikár Béla utca úttestén áthaladó gyalogos személyt. A baleset során a segéd-motorkerékpár vezetője és a gyalogos személy is megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. A gyalogos személy azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően elhalálozott.
A rendőrség kéri azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy a balesettel kapcsolatosan bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Fonyód Vitorlás utca 2.), vagy telefonon a 85/560-990 számon.