Beszámoló a 9. HDH-IAA 3D Európa-bajnokságról …
2013. május 21-25-e között rendezték Sopron-Ágfalván a 9. HDH-IAA 3D Európa-bajnokságot. Marcali városát és a Marcali Turul Íjász Egyesületet 2 versenyző képviselte az EB-n. József Richárd a Child – Other Bows kategóriában – vadászreflex íjjal – indult, melyet kifejezetten a 14 év alatti korosztály számára indítottak, valamint Fábos László, aki TR-RB (vadászreflex) kategóriában nevezett.
Az EB menetrendje szerint szerdán, csütörtökön és pénteken 1-1 28 célos pályát kellett teljesíteni az ágfalvai (a magyar-osztrák határon található) erdőben, majd szombaton minden kategória 6 legjobb versenyzője bizonyíthatott a döntőben 6 célon. A rövidtávosok max. 27 m-ről, míg a hosszútávosok max. 45 m-ről lőtték a különböző méretű és kinézetű 3D célokat.
A rendezés minősége, illetve a résztvevő versenyzők felkészültsége is példa értékű volt, számos hatalmas csatát hozott az esemény – nem mindig csak a dobogós helyezésekért – melyen összességében Ricsi is és én is rengeteget tanultunk. Tiszteljük a sportot, a sportágunkat, az ellenfeleinket és az általuk, illetve az általunk elvégzett munkát. Ez a négy nap ennek az érzésnek a megerősítése volt. Láttuk, megtapasztaltuk, hogy az említett országok élmezőnye. Amit tudtunk megtettünk.
Ricsi 3. helyen végzett, végig szépen versenyezve, én pedig a 7. helyezést szereztem meg kategóriámban.
Az Európa-bajnokság tapasztalata számunkra, hogy a versenyen a végsőkig küzdünk, soha nem adjuk fel, míg a pályán kívül, a hétköznapokban mindent megteszünk azért, hogy a következő versenyen/versenyeken a legjobban teljesítsünk.