Tömegverekedés a debreceni menekülttáborban
Debrecen, 2013. június 28., péntek (MTI) - Farkasszemet néznek egymással a menekültek csoportjai a debreceni befogadóállomáson péntek este, a két tábort rendőrségi kommandósok választják el egymástól - tudta meg a helyszín közelében, magukat megnevezni nem kívánóktól az MTI tudósítója. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
![]() |
Korábban Kovács Károly, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy rendőrségi akció zajlik a menekültek debreceni befogadóállomásán.
Azt az információt, hogy tömegverekedés tört ki a menekültek között, a szóvivő nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy egy futballmeccs során különböztek össze a táborlakók, mintegy negyvenen egymásnak estek, több száz menekült pedig "szurkolóként" vett részt az összecsapásban.
Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy a kedélyek még a késő esti órákra sem csillapodtak, a két táborra szakadt menekültek farkasszemet néznek egymással, őket kommandósok választják el. Meg nem erősített források szerint 100-150 rendőr van jelenleg is a helyszínen. Elképzelhető, hogy egész éjszaka ott kell lenniük, ezért a szomszédos megyékből kértek segítséget, hogy leválthassák a több órája ott lévő állományt.
Az MTI nem rendőrségi forrásból származó információi szerint a menekültek közül egy embert előállítottak. A debreceni mentőszolgálat megerősítette az MTI korábbi információját, miszerint a mentők egy súlyos és négy könnyű sérültet vittek el a helyszínről.