Skip to main content

Ismeretlen eredetű hús a járműben

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2013. június 29. Szombat, 12:28

A nagyatádi rendőrök fagyasztott vadhúst találtak igazoltatás közben egy személygépjárműben.

1rendorA nagyatádi közlekedési járőrök 2013. június 27-én az esti órákban a Mike és Lábod közötti útszakaszon ellenőrzés alá vontak egy nagyatádi hölgyet, aki élettársa személygépjárművel közlekedett. A gépjármű átvizsgálása során az első és a hátsó ülések között, nagyobb mennyiségű, ismeretlen eredetű fagyasztott húst találtak az egyenruhások. A 40 éves nő a nála lévő hús eredetét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a helyszíni szemle során lefoglaltak 40,7 kilogramm húst. Az eseti szaktanácsadói vélemény szerint a lefoglalt hús konyhakész állapotban lévő szarvashús, melynek értéke több mint 100.000.-forint.

A 40 éves W. Mónika Mariannt előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki kisebb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók az eljárás keretében lefoglalt húst átadták az illetékes vadásztársaság egyik képviselőjének.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb