Skip to main content

Somogyváron koncertezett Az Örökség együttes

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2011. június 27. Hétfő, 16:35

Orokseg-132011. június 25-én este Somogyváron, a Szent László napok keretén belül, nagysikerű koncertet adott Az Örökség nevű együttes. A zenekar tagjainak zöme nem ismeretlen számunkra, hiszen 8 éven át rendszeresen zenéltek a Kormoránnal együtt.

A nemrégen alakult Örökség együttes, a régi Kormorán számok mellett, már új szerzeményekkel is bemutatkozott. Ezek között előadták a Somogyvár visszavár című számot is, melyet Móring József Attila polgármesterrel-országgyűlési képviselővel együtt énekeltek.

   (a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb