Skip to main content
Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. július 02. Szerda, 04:47

D  VG20140701007

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. július 1-jén 19 óra körüli időben a 61-es számú főút 181-es kilométerszelvényében, a Pogányszentpéter és Iharosberény közötti útszakaszon.

Írta: Horváth László
Megjelent: 2014. július 01. Kedd, 16:26

DSC05661

A csütörtöki horgásznapra bizony csütörtököt mondott a fotóapparátom egyetlen – de legfontosabb – darabja. A fényképezőgép. Így a halak kölcsöngépből jöttek elő tavastól.

Írta: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2014. július 01. Kedd, 08:55

katasztrofavedelem

A műanyag kerti bútorok kaptak lángra egy melléképületben Balatonkeresztúron hétfőn este. Hivatásos és önkéntes tűzoltók közösen fékezték meg a lángokat.

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. július 01. Kedd, 06:58

Lara Zsani head

A Marcali VSZSE két NBI/B –s játékosa, ma elutazik a Junior Strandkézilabda Európa Bajnokságra, Spanyolországba. Tegnap délután tudtam beszélni velük, két napra jöttek haza egy nagyon intenzív felkészülési időszak hazai részének befejezését követően.

Írta: Pappné Kocsis Mónika
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 19:03

HPIM0025

2014. június 23- 27- ig nyelvi tábort szerveztünk a felsős angolosok számára.

Írta: Vass Andrea
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 18:50

IMG 0150

Tartalmas és élménydús hetet tudhat maga mögött az a 60 gyermek és fiatal, aki részt vett az idei első nyári napközis táborban. Az írás helyett beszéljenek inkább a képek.

Írta: mti
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 18:23

Bözödújfalu

Kolozsvár, 2014. június 30., hétfő (MTI) - Az erdélyi Maros megyében leomlott az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma. A vasárnap kora délután bekövetkezett épületomlásról egy közösségi portál Bözödújfalu oldalán közölt fényképeket egy szemtanú.

Írta: Berzsenyi Dániel Gimnázium
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 11:30

gimis head

2014. június 27-én, túl az érettségiken, a tanévzárón és a következő tanév elejét jelző beiratkozáson, a gimnázium tantestülete és adminisztratív dolgozói egy nagyon jó hangulatú délutánt töltöttek el a nemesvidi lőtéren, ahol Móhr István és kis csapata jóvoltából a kiváló vendéglátás mellett lehetőségünk volt megismerkedni a céllövészet rejtelmeivel is.

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 09:32

rendor

Szabálysértési eljárás indult a háromfai férfiak ellen.

Írta: mti
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 07:48

DONKA20140630009

Hernád, 2014. június 30. Összetört méhszállító ládák egy megrongálódott utánfutón az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 48-as kilométerszelvénynél 2014. június 30-án hajnalban, ahol eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személygépkocsi és egy kisbusz. A balesetben egy ember meghalt. A kisbusz utánfutón méheket szállított, ezek az ütközés után elszabadultak. A helyszínelés és a műszaki mentés, valamint a méhek befogásának idejére az érintett szakaszt lezárták. MTI Fotó: Donka Ferenc

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. június 30. Hétfő, 04:09

fogatSzombaton, Karádon versenyeztek a Marcali VSZSE fogathajtói. Késmárki Sanyi a középmezőnyben végzett. Magyar Milán megnyerte a vadászhajtást, Magyar Zoltán pedig az akadályhajtást. Vasárnap Balatonlellén a vadászhajtásban ismét Milán, akadályhajtásban édesapja Magyar Zoli győzött! Késmárki Sanyi lovai kezdenek összeszokni. Akadályhajtásban ezüstérmes lett, vadászhajtásban a hatodik helyen végzett. A fogatsport szerelmesei vasárnap Tihanyban találkozhatnak a nagyszerű marcali hajtókkal és lovaikkal!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. június 29. Vasárnap, 20:18

DSC 0049

Ünnepi szentmisével kezdődtek délelőtt a programok Balatonberényi búcsú és szezonnyitó ünnepségen.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb