KÉK HÍREK

Ugyesz

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 20 éves férfival szemben, aki lakóhelyén fosztott ki ingatlanokat.

 

A fiatal somogyszili férfi – helyismeretét kihasználva – 2018 októberében két olyan családi házat keresett fel, amelyekről tudta, hogy azokat nem lakják állandó jelleggel, de értékeket tartanak bennük. A vádlott mindkét háznál átmászott a kerítésen, majd az ablakokat benyomva jutott a lakótérbe. A férfi az egyik ingatlanból több mint 30.000 forint értékben lopott el használati tárgyakat – plédet, mozsarat, kakukkos órát, vércukormérőt –, és tartós élelmiszereket, míg a másiknál kutatott ugyan, de végül nem vitt el semmit.

 

A vádlott 2018 novemberében falujában még egy családi házba tört be a bejárati ajtót befeszítve, ahonnan ékszereket, csokoládékat, kávét és italokat zsákmányolt összesen 81.550 forint értékben.

 

A Kaposvári Járási Ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a bűncselekmények elkövetését beismerő, fiatal felnőtt vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetést szabjon ki.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.