KÉK HÍREK

nav honlap fejleckep

A NAV pénzügyi nyomozói tizenhat spanyol és öt olasz ingatlant, továbbá magyarországi lakóparkot, társasházat, járműveket, követeléseket vettek zár alá a költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyamatban lévő ügyben. A zárolt vagyonnal a keletkezett kár teljes egészében megtérülhet. A nyomozás az Europol folyamatos segítségével zajlik.

 

Letartóztatták, illetve bűnügyi felügyelet alá helyezték a kiterjedt üzleti hálózattal rendelkező cégtulajdonost, a bűncselekményben gyaníthatóan közreműködő fiát, a társaság ügyvezetőjét és még három gyanúsítottat.

 

Az egyik terhelt éppen a Maldív-szigetekre indult, de a repülőtéren már várták a pénzügyi nyomozók. Az akció így kezdődött, majd az üzem területén őrizetbe vették az érintett cég rövid időre Magyarországra érkezett tulajdonosát és a magyar ügyvezetőt is. A tulajdonos fia Dubajon keresztül „repült” a nyomozókhoz.

 

Mint a nyomozás adataiból kiderült, a munkavállalókat színlelt módon alvállalkozóknál, a valós fizetésüknél kisebb összegre jelentették be, amivel járulék, áfa és egyéb adónemekben összesen mintegy ötmilliárd forint kárt okoztak. Ez nemcsak a költségvetésnek, hanem a munkavállalóknak is hátrányos a későbbi táppénz, illetve nyugdíj megállapításakor.

 

A megalapozott gyanú szerint a színlelt ügyletekből származó haszonból a gazdasági társaság több mint egymilliárd forintot osztalékként egy, az érdekeltségi körébe tartozó ciprusi cégnek utalt, majd kölcsönként feltüntetve továbbutalták a pénzt egy szintén hozzájuk köthető, spanyol vállalkozásnak. Pénzmosásra utal, hogy a bűncselekményből származó vagyont bankon való átfuttatással, transzformálással igyekeztek legalizálni.

 

A pénzügyi nyomozók a gyanúsítottakat bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és pénzmosás bűntette miatt hallgatták ki. Mindezért akár húsz év szabadságvesztés is lehet a büntetés.

 

Az akció időpontjában rendelkezésre álló magyar és külföldi vagyontárgyakat is zárolták az európai bűnüldözési, ügyészségi és vagyonvisszaszerzési szervezetek együttműködésével. Így a bűnös vagyonból származó értékeket nem lehet eladni, sem megterhelni. A büntetőeljárás végén, az ítéletet hozó bíróság dönthet arról, hogy a több mint húszmilliárd forint értékű vagyon mekkora részére vonatkozzon vagyonelkobzás, illetve mekkora rész képezze a pénzbírság alapját. A zárolt vagyontárgyak rendeltetésszerű használata, a cég legális működése nincs korlátozva.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.