KÉK HÍREK

20190424 134849

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Békés megyei munkatársai olyan autószerelő műhelyre bukkantak, ahol feketén dolgozó autószerelőt, illegális diagnosztikai eszközt és szoftvert találtak.

 

 

A pénzügyőrök az ellenőrzéskor a szerelőaknával és szerszámokkal felszerelt autójavító műhely udvarán 21 javításra váró gépjárműre bukkantak. Kiderült, hogy a műhelyben olyan diagnosztikai eszközt és szoftvert használtak, melyekre a különböző szerzői jogdíjakat nem fizették meg, ráadásul a műhelyt üzemeltető férfi bejelentés és adószám nélkül végezte munkáját.

 

 

A pénzügyőrök lefoglalták a mintegy 4,5 millió forint piaci értékű diagnosztikai eszközt és szoftvert, és szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok, valamint iparvédelmi jogok megsértése bűntette miatt eljárást indítottak. A férfi részére az adószám nélkül végzett gazdasági tevékenység miatt kiszabandó bírság összege elérheti az 1 millió forintot.

 

Az engedély nélkül végzett tevékenység az állami kötségvetés és a tisztességes vállakozók mellett a vásárlókra is komoly veszélyt jelent, hiszen megfelelő bizonylat nélkül egy esetleges hiba esetén reklamálni sem lehet.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.