IMG 5812

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Nemzeti Védelmi Szolgálat bűnügyi információi alapján összehangolt akciót szerveztek a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával 2019. augusztus 15-én, Enyingen.

 

 

Az ügy adatai szerint egy enyingi férfi és élettársa, egy siófoki nő tiltott kéjelgését kihasználva kitartatták magukat oly módon, hogy a prostitúcióból származó jövedelmet közösen élték fel.

 

 

A rendőrök a 39 éves férfit és 38 éves nőt otthonukban elfogták és előállították a főkapitányságra, ahol kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. R. Andort őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nővel szemben szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás.

Img 5762

Az egyenruhások a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében a házhutatás során ékszereket, zálogjegyeket, műszaki cikkeket és mobiltelefonokat foglaltak le.

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.