KÉK HÍREK

Ugyesz

A Siófoki Járási Ügyészség eredményes fellebbezése folytán súlyosította a Kaposvári Törvényszék annak a fiatalkorú vádlottnak a büntetését, aki többek között idős, kiszolgáltatott sértettek sérelmére követett el rablásokat Zicsen.

 

 

A bűncselekmények elkövetésének idején 17 éves vádlott 2017 decemberében előbb két idős asszonyt rabolt ki Zicsen úgy, hogy egyiküket késsel kényszerítette a pénz átadására, míg a másik sértettnek a saját lakásában csavarta ki a kezéből a pénztárcáját. A fiú ezután egy alvó ismerősét fosztotta ki Siófokon, majd egy holland család házába tört be, ahonnan több mint 200.000,- Ft értékben vitt el használati tárgyakat, szerszámokat és konyhai eszközöket.

 

A Siófoki Járásbíróság az eljárás során mindvégig letartóztatásban lévő fiatalkorút a váddal egyezően minősített rablásban, kifosztásban és lopásban mondta ki bűnösnek és 4 év javítóintézeti nevelésre ítélte.

 

Az ügyészség az ítélet ellen a büntetés súlyosítása érdekében, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A vádlott ugyanis a bíróság által alkalmazott intézkedés következtében 2 év letöltése után ideiglenesen elbocsátható lett volna a javítóintézetből, ahová egyébként szintén nem tudott megfelelően beilleszkedni, mivel a javítóintézetben végrehajtott letartóztatása során is számos fegyelmi eljárás indult ellene.

 

A másodfokon eljáró Kaposvári Törvényszék – osztva az ügyészség álláspontját – a fiatalkorú vádlott büntetését 2 év 6 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította. Az ítélet jogerős.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.