KÉK HÍREK

Ugyesz

A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a negyvenhat éves, többszörösen büntetett férfit, akit ittasan fenyegetőzött egy tapétavágó szikével.

 

 

A vád szerint a vádlott 2019 novemberében barátnőjével gyalogolt Kaposvárott hazafelé, amikor egy piac környékén féltékenysége miatt veszekedni kezdett a nővel. Egy arra járó férfi látva a nő sírását megkérdezte, tud-e valamiben segíteni, amitől az ittas vádlott indulatba jött, a nadrágjából elővett egy tapétavágó szikét, a pengéjét 6-8 centiméterre kitolta, majd azzal hadonászva fenyegetni kezdte a férfit.

 

A nő segítségére siető férfi feltartott kézzel jelezte, nem akar konfliktust a vádlottal, azonban – amikor annak figyelme egy pillanatra kihagyott – a kabátjánál fogva a földre rántotta a dühöngő elkövetőt, akinek a kezéből kiesett a szike is. A férfi ekkor közölte, elengedi, ha lehiggad és a földön hagyja a szikét, de a vádlott amint lehetett azt ismét magához vette, majd folytatta a fenyegetőzést.

 

A vádlottat végül a barátnője és másik közelben lakó nő hazaterelte, míg a megfenyegetett férfi kihívta a rendőröket, akik a vádlottat otthonában elfogták és a fenyegetőzéshez használt szikét lefoglalták.

 

A Kaposvári Járásbíróság a 2019. november 26-án megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottat, akit 1 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt, míg az elkövetéshez használt szikét elkobozta. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.