KÉK HÍREK

1 fenyhid

Egy bolhói fiatal 2019. augusztus 12-én délelőtt a kaposvári vasútállomáson egy jegykiadó pénztárosra, majd az esti órákban Toponáron három férfire támadt rá, utóbbiak közül egyikük készpénzét is eltulajdonította.

 

 

A bejelentést követően a rendőrök a helyszín közelében elfogták a 17 éves feltételezett elkövetőt, akit a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett, garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

A mindvégig letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben az eljárás során olyan újabb bűncselekmények – köztük további könnyű testi sértés vétség, személyi szabadság megsértése bűntett, és zsarolás bűntett – megalapozott gyanúja is felmerült, melyeket a fiatalkorú augusztus 12-ét megelőzően követett el.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.