KÉK HÍREK

besurrano tolvaj

A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy 55 éves nővel szemben.

 

 

A vádlott 2019 decemberében unokájával lakóhelyén, egy Kadarkút közeli településen sétált az utcán, amikor észlelte, hogy falubeli ismerőse családi házának ajtaja nyitva van. A nő bement a házba és - kihasználva azt, hogy a sértett asszony kis időre őrizetlenül hagyta értékeit – elemelte a sértett táskáját, amit gyorsan a kint rá váró unokája kezébe adott azzal, hogy vigye haza. A gyerek nem tudta azt, hogy a táska nem a nagyanyjáé.

 

Az ingatlan hátsó része felől érkező sértett már csak a vádlottat látta, aki szóba elegyedett vele, így a táska ellopását később, a vádlott távozása után fedezte fel.

 

A nő otthonában a táskából a készpénzt kivette, majd azt a benne lévő összességében 77.000-Ft értékű tárgyakkal és okiratokkal együtt elégette.

 

Az ügyészség vádiratában büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban a vádlottal szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.