KÉK HÍREK

nav honlap fejleckep

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kilenc gyanúsítottal szemben javasol vádemelést a Fővárosi Főügyészségnek. Büntetésük – mivel a költségvetési csalást különösen jelentős értékre, bűnszervezetben követték el – akár húsz év szabadságvesztés is lehet.

 

 

A budapesti elkövetők a közösségi áfaszabályok kijátszására szakosodtak. Nemzetközi cégláncolatokon keresztül tüntették el az áfát, hogy végül a piaci árnál alacsonyabban kínálhassák termékeiket az érdekeltségükbe tartozó webáruházakban. A műszaki cikkeket uniós országokból szerezték be nettó áron, majd az általuk felügyelt és irányított – strómanok vezette – társaságok nevében bruttó áron adták tovább. A belföldi értékesítés után adót nem fizettek.

 

De az is előfordult, hogy épp magyarországi nagykereskedőktől, fantom szlovák cégek közbeiktatásával jutottak nettó áron a műszaki cikkekhez. Sok esetben az áru el sem hagyta Magyarországot, hanem közvetlenül a webáruházhoz került.

 

A NAV nyomozói egyszerre hét megyében és a fővárosban, összesen negyven helyszínen végeztek kutatásokat. Néhány óra leforgása alatt nyolc személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük négyen letartóztatásba, majd bűnügyi felügyelet alá, végül lakhelyelhagyási tilalom alá kerültek. A gyanúsítottak száma időközben kilenc főre emelkedett. A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a NAV bankszámlákat és ingatlanokat zárolt, valamint lefoglalta az érintettek ingó vagyontárgyait.

 

A kilenc gyanúsított ellen költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a győri nyomozók a napokban lezárták, és az ügy huszonhatezer oldalas iratanyagát vádemelési javaslattal átadták a Fővárosi Főügyészségnek.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.