KÉK HÍREK

megbilincselve ill 2 0

Fojtogatta és bántalmazta az eladót, majd a kasszát is kiürítette egy kaposvári férfi, mert nem szolgálták ki a boltban.

 

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés és kifosztás miatt indított eljárást egy 55 éves helyi lakossal szemben. Az ügy adati alapján a férfi 2020. április 3-án késő délután betért egy ital- és dohányboltként működő ráksi üzletbe. Az eladó tájékoztatta, hogy az időpontra tekintettel, szeszes itallal már nem szolgálhatja ki, amitől az amúgy is ittas állapotban lévő férfi feldühödött, és a nő sálját megragadva fojtogatni, valamint bántalmazni kezdte őt. A sértett a földre esett, amit a támadó kihasználva az üzlet kasszájából a bevétel egy részét eltulajdonította. Az utcára menekülő nő a bolt előtt kért segítséget, mire a járókelők az eladót biztos helyre kísérték, a férfit pedig a rendőrök kiérkezéséig feltartották.

 

A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt perceken belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók L. Imrét kifosztás és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.