KÉK HÍREK

Ugyesz

A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki otthonában kellő szakértelem hiányában kötött be egy vízmelegítőt, amelynek felrobbanása során gyermeke életveszélyesen megsérült.

 

 

A vád szerint a vádlott 2016-ban szerelt fel otthonának fürdőszobájába egy fatüzelésű vízmelegítőt, azonban a készüléket nem látta el olyan biztonsági szeleppel, aminek a felfűtés során táguló vizet kellett volna levezetnie.

 

A vádlott tizenöt éves lánya 2019 márciusában a fürdőszobában tartózkodott, amikor a felfűtött készülék széthasadt és az abból kiömlő víz leforrázta a gyereket.

 

A sértett testfelszínének 44%-án szenvedett I. és II. fokú égési sérüléseket, amelyek miatt közvetetten életveszélyes állapotba került, amit az orvosi ellátás hárított el.

 

Az ügyészség a vádlottal szemben a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló kormány-rendelet alapján büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásra tett indítványt, amely lehetővé teszi, hogy a bíróság döntését tárgyalás tartása nélkül, az iratok alapján hozza meg.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.