KÉK HÍREK

Ugyesz

A Kaposvári Járási Ügyészség több rendbeli sikkasztás miatt emelt vádat az ellen az 51 éves kaposvári nő ellen, aki hivatásos gondnoki tisztségével élt vissza, és ezzel több mint 1 millió forint kárt okozott.

 

 

A vádlott 2017 évben megbízási szerződés alapján hivatásos gondnoki, illetve támogatói feladatokat látott el összesen 27 korlátozottan cselekvőképes, illetve cselekvőképtelen nagykorú személy esetében. A vádlott feladatának ellátása során jogosult volt kezelni a gondnokoltak részére kifizetett pénzbeli juttatásokat, melyet elszámolási kötelezettség mellett a rábízott személyek kiadásaira kellett volna fordítania.

 

A vádlott ezzel szemben 14 gondnokolt esetében a nekik járó juttatásokból rendszeresen elsikkasztott kisebb-nagyobb összegeket. Volt olyan személy, akit csak 33.000 forinttal károsított meg, de olyan is előfordult, hogy az egyik sértett nyugdíjából több mint 217.000 forintot költött a saját céljaira.

 

A vádlott a bűncselekmény sorozat 3 hónapos elkövetési időszakában több mint 1.300.000 forintot sikkasztott el a gondnokoltak járandóságából, azonban a bűncselekmények elkövetését rövid időn belül észlelték, ezért őt a tisztségéből felmentették, és ezzel egyidejűleg végszámadásra kötelezték.

 

Az ügyészség a vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság annak végrehajtását próbaidőre függessze fel, valamint kobozza el azt az összeget, amellyel az asszony a bűncselekmények révén gazdagodott.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.