KÉK HÍREK

Ugyesz

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és ittas járművezetés miatt emelt vádat azzal a 34 éves férfival szemben, aki egy szóváltás után ittas állapotban autójával fellökte élettársát, majd még el is hajtott a helyszínről.

 

 

A vádlott 2020. márciusában élettársával italozott egy szórakozóhelyen, amikor szóváltás alakult ki közöttük. A vádlott ekkor indulatosan távozott a vendéglátó egységből, majd autóval el akart hajtani, azonban a sértett a parkolóban elállta az útját azért, hogy megakadályozza az ittas vezetést.

 

Az ittas vádlott azért, hogy élettársa elmenjen a gépkocsi elől, rövid elindulásokkal és fékezésekkel hintáztatni kezdte az autóját, de az egyik ilyen alkalomnál fellökte a nőt, aki a murvás útfelületre esett. A férfi ezután anélkül, hogy meggyőződött volna párja állapotáról, elhajtott a helyszínről.

 

Alig pár száz méterrel később azonban egy rendőrjárőr megállította és ellenőrizte a vádlottat. Az alkalmazott alkoholszonda mérése alapján a férfi ittas volt. A sértett az eleséstől 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

 

A Kaposvári Járásbíróság – az ügyészség indítványával egyetértve – büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban 1 év 6 hónap börtön fokozatú – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.