KÉK HÍREK

Ugyesz

Kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki az újabb büntetőügyében fűnyírót és baromfit lopott.

 

 

A hosszú bűnlajstrommal rendelkező férfi 2018 novemberében szabadult 9 év 11 hónap fegyházbüntetéséből, amelyet egyebek mellett vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt róttak ki rá.

 

Az 59 éves vádlott 2020 júniusában az otthonához közeli faluba ment és ott az egyik körbekerített ház nyitott melléképületéből lovasított meg egy 80 000 Ft értékű fűnyírót, amit később a nyomozó hatóság lefoglalt.

 

A vádlott 2020 júliusában is követett el bűncselekményt szintén a szomszéd faluban, ez alkalommal két, összesen 10 000 Ft értékű libát vitt el egy melléképületből.

 

A Kaposvári Járásbíróság az ügyészségi indítvánnyal egyezően végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki az ügyben, azonban a törvényi minimumot megközelítő 6 hónap a bűnözői életvitelt folytató vádlottal szemben eltúlzottan enyhe, ezért az ügyészség súlyosítás végett jelentett be fellebbezést az ítélet ellen.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.