N3614037

Vádemelést javasolnak a gépkocsifeltörések gyanúsítottjai ellen

 

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2020 tavaszán Ó. Norbert és fiatalkorú társa összesen négy gépkocsit törtek fel Kaposváron, amelyekből többek között ékszereket, laptopot, tankönyveket, üdítőket és szeszes italt tulajdonítottak el. A rendőrök a 20 és a 15 éves kaposvári lakosoknál tartott házkutatások alkalmával az értékek egy részét megtalálták, amiket átadtak jogos tulajdonosaiknak. A nyomozók a feltételezett elkövetőket az eljárás során lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, amelynek során mindketten beismerő vallomást tettek.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


 

szétvert autó

Vádemelést javasolnak a teleki garázdák ellen

 

2020. május 18-án 17 óra 30 perckor Szóládon három teleki lakos korábbi sérelmeik miatt szóváltásba keveredett egy nagycsepelyi férfival, akivel kölcsönösen szidalmazták, fenyegették egymást. A konfliktus lezárásaként a megtámadott fél autóját kövekkel és vasdarabokkal dobálták meg, aki viszonzásul gázspray-vel fújta le őket. A helyszínre érkező körzeti megbízottak mindannyiukat elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a telekieket csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

 

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.