hDSC 0020

Az idén ismét hétszázmillió forintnyi támogatást oszthatott szét a katasztrófavédelem az országban működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között, emellett külön forrásra az önkormányzati tűzoltóságok is pályázhattak.

 

 

A járványhelyzetre való tekintettel az elnyert felszereléseket, berendezéseket, védőeszközöket nem ünnepélyes rendezvényen, hanem szűkebb keretek között, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon vehették át az érintettek.

 

Ebben az évben a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz tartozó harmincegy önkéntes tűzoltó egyesület (bodrogi, kadarkúti, KÖTÉL Egyesület, igali, buzsáki, böhönyei, balatonkeresztúri, fonyódi, csökölyi, törökkoppányi, nagybajomi, szentbalázsi, nagyszakácsi, öreglaki, kéthelyi, somogyvári, somogyszentpáli, barcsi, berzencei, görgetegi, látrányi, bolhási, mikei, szuloki, csurgói, segesdi, lábodi, ádándi, nágocsi, karádi) összesen mintegy huszonnyolcmillió forintos támogatásban részesült. Szintén sikeresen pályázott a Somogyi Tűzoltó Hagyományőrző Egyesület is.

 

A pályázati lehetőséggel az önkormányzati tűzoltóságok is éltek. Ennek köszönhetően a balatonboglári, a böhönyei, a csurgói, a kadarkúti és a tabi önkormányzati tűzoltóság összesen több, mint tizennyolcmillió forintos támogatást nyert el.

 

Az összesen majdnem félmilliárd forintot érő eszközöket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központilag szerezte be. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz tartozó szervezetek a napokban vehették át az elnyert eszközöket. Az önkéntesek és az önkormányzati tűzoltóságok többek között védőeszközöket, tűzoltó készülékeket, nyomó- és szívóoldali felszereléseket, kéziszerszámokat, szakfelszereléseket, tűzoltótechnikai és műszaki mentési eszközöket, jelző- és világítóberendezéseket, EDR-rádiókat és tartozékaikat vehették át. A kiosztott felszerelések között a vágásbiztos öltözékek, benzinmotoros láncfűrészek, hidraulikus feszítővágók, légzőkészülékek, védőkesztyűk és -sisakok, sugárcsövek, valamint tömlők éppúgy megtalálhatók, mint a gyorsdarabolók, magassági ágvágók, búvár- és zagyszivattyúk, különböző létrák, illetve a kereső- és kézilámpák.

 

Fotó: Somogy MKI

 

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.