KÉK HÍREK

kep1 0061028

A Kaposvári Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy büntetett előéletű 43 éves férfival és élettársával szemben.

 

 

Többször fenyegették és bántalmazták a velük egy háztartásban élő sértettet azért, hogy pénzt szerezzenek tőle a rezsiköltségre. A sértett a bántalmazás következtében maradandó sérülést is szenvedett.

 

A vádirat szerint a vádlottak 2018-ban költöztek abba a kadarkúti házba, ami a szellemi hanyatlásban szenvedő, rossz fizikai állapotú férfi és testvére tulajdona volt. Az élettársak meg akarták vásárolni az egész ingatlant, azonban csak a sértett testvérével kötöttek szerződést. A sértett tulajdonrésze végrehajtási joggal volt terhelve, így a férfi továbbra is a házban maradt.

 

Az együttélés során a vádlottak és a sértett kapcsolata megromlott, köztük rendszeresek voltak a veszekedések, mivel a sértett nem akarta a rá eső közüzemi díjakat fizetni és elhanyagolta személyi higiéniáját.

 

2019 januárjában az I. rendű vádlott elvette a sértettől a bankkártyáját, majd fenyegetéssel a PIN kódot is megtudta és két alkalommal 27.000 forintot vett le egy automatából. Miután a sértett letiltatta kártyáját, a vádlottak közvetlenül tőle szerezték meg a rezsi rá eső részét. Fenyegetéseik és tenyérrel ütlegeléseik hatására a sértett összesen 260.000 forintot adott át részükre.

 

Az I. rendű vádlott 2020 áprilisában felszólította a sértettet, hogy fürödjön meg, majd a vonakodó sértettet nemi szervénél fogva rángatta le ágyáról. A sérülést nem kezelték megfelelően, a sértett csak 10 nap múlva került kórházba, ahol megműtötték, de így is maradandó sérüléseket szenvedett.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a bűnügyi felügyelet és távoltartás hatálya alatt álló I. rendű vádlottal szemben 7 év, a szintén távoltartás hatálya alatt lévő élettársával szemben 3 év 6 hónap börtönbüntetést indítványozott előkészítő ülésen történő beismerés esetén.

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.