KÉK HÍREK

somogy 112

A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 24 éves nagyatádi férfival szemben, aki a jogos védelem kereteit túllépve életveszélyes sérüléseket okozott az őt megtámadó férfinak.

 

 

A vádlott 2019 októberében ismerősével italozott egy nagyatádi sörözőben. A pultnál ivott a sértett is, aki zárórakor a pultos felszólítása ellenére sem akarta elhagyni az egységet, ezért a vádlott erőteljesen rászólt. Az ittas sértett ennek hatására kiment a söröző elé, de ahelyett, hogy hazaindult volna, visszarohant az ivóba, majd ököllel arcon ütötte a pultnál álló vádlottat, aki a pultnak esett.

 

A vádlott ekkor dulakodni kezdett a sértettel, melynek során mindketten a földre estek úgy, hogy a sértett beütötte a fejét, és további támadásra már nem volt képes. Ezt a vádlott is észlelte, ennek ellenére – a jogos védelem kereteit túllépve - legalább három alkalommal, nagy erővel ököllel arcon ütötte a magatehetetlenül földön fekvő másik férfit.

 

Ekkor avatkozott közbe a vádlott ismerőse, aki elvonta onnan a felindult férfit. A vádlott ezután megnyugodott, és miután észlelte, hogy a sértett nem mozdul, megkérte a pultost, hogy értesítse a mentőket. A sértettnek a bántalmazás következtében – egyebek mellett - többszörös arccsonttörése keletkezett, valamint a gyógykezelése alatt légúti szövődmények is felléptek nála, mely olyan közvetetten életveszélyes állapotot eredményezett, ami megfelelő orvosi kezelés nélkül a halálát okozhatta volna.

 

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.