KÉK HÍREK

capture 20201125 151405

A Siófoki Járási Ügyészség indítványt tett annak a két – enyingi, illetve szántódi illetőségű - férfinak a letartóztatására, akik a megalapozott gyanú szerint egy éven keresztül zsarolták az apartmanok kiadásával foglalkozó sértettet.

 

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2019 novemberétől kezdve először a lejáratásával, később az általa kiadott lakások feldúlásával, végül pedig már a családja megölésével is fenyegették sértettet, aki ezért több mint félmillió forintot fizetett a zsarolóinak. A gyanúsítottak ezt követően arra akarták kényszeríteni a sértettet, hogy egy személygépjárművet is adjon át a részükre, az autó átvételekor azonban a siófoki nyomozók elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

 

A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója a 2020. november 26. napján megtartott ülésén az ügyészség indítványának helyt adott, és elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.