November közepén, az elmúlt héten rendeztük meg iskolánkban az angol hetet. A projekthéten valamennyi tantárgyba beépültek az angol nyelvhez, illetve az angol hagyományokhoz, népszokásokhoz fűződő tananyagtartalmak, változatos feladatokon keresztül.

DSCF9403

Az elmúlt hónap végén tanulóink egy része, személyesen is látta és megtapasztalta Londonban, miképpen ünneplik a britek a halloweent.

A londoni kiránduláson készült fotókkal támogatott élménybeszámoló és az Angliából származó vicces kiegészítők, édességek megadták az alaphangulatot. A saját kezűleg készített játékok, további tapasztalatszerzésre nyújtottak lehetőséget. Az interaktív táblán végzett feladatok, az internet használata további ismeretbővítést tett lehetővé. Technika órán tököt faragtak az ügyes kezűek, hon-és népismeret órán azt kutatták a kisdiákok, milyen magyar gyökerei vannak a tökfaragásnak, ismerték és ünnepelték-e a mindenszentek előestéjét valaha Magyarországon. A testnevelés óra remek alkalmat adott az ügyességi játékoknak, a rajzóra pedig a témához kötődő művészeti barangolásnak.

Az angol hét befejezéseként töklámpás kiállítást rendeztünk, majd vidám péntek délután keretében engedtük útjukra a halloween-i rémségeket.

DSCF9393
DSCF9400
DSCF9403
DSCF9409
DSCF9412
DSCF9415
DSCF9436
DSCF9441
DSCF9447
DSCF9469
01/10 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.