KÖZELBEN

kerekparosbarat telelpules balatonbereny

Május 20-án a nyíregyházi városháza dísztermében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által idén tizedik alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát Telelpülés és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat díjátadójára került sor.

 

A rendezvényen megjelenteket Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár köszöntötte, aki kiemelte: az elmúlt években több mint 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, és a következő években még ezer kilométert építenének meg. Uniós forrásból 50 milliárd forintot fordítanának a hálózatos szemléletű kerékpárút-építésekre 2020-ig.

 

Ezt követően a kerékpárosbarát települések és munkahelyek díjazása következett: 55 település, valamint 64 vállalat és közintézmény vehette át a kitüntetést. Balatonberény, mint egyedüli balatoni helység nevében Horváth Péter alpolgármester és Varga Zsolt önkormányzati képviselő vette át az elismerő oklevelet és a Kerékpárosbarát Település 2016 feliratú táblát Államtitkár Úrtól. Az egy évig viselhető kitüntető címnek nincs anyagi vonzata, viszont hatalmas turisztikai marketingértékkel bír.

 

A Kerékpárosbarát Település elismerés az önkormányzat és a balatonberényi vállalkozók közös eredménye. Az önkormányzat KEOP pályázati forrásból fedett kerékpártárolókat épített, karbantartja Balatoni Bringaút területére eső részét. Törekvéseinket már tavaly is siker koronázta, hiszen a Kékhullám Zászló mellett a Balaton Kerékpárosbarát Strandja különdíjat is elnyerte a balatonberényi Községi Strand. A vállalkozók kerékpárosbaráttá alakították egységeiket, kerékpárjavítással és egyéb szolgáltatásokkal is igyekeznek a két keréken Berénybe érkezők kedvében járni.

 

Balatonberény Község önkormányzata egyébként Balatonszentgyörgy és Vörs önkormányzataival közösen pályázatot nyújtott be a Balatonberény – Balatonszentgyörgy – Vörs kerékpárút megépítése érdekében. A megvalósítandó fejlesztés célja a Balaton és a Kis-Balaton kerékpárúttal való összekapcsolása. A pályázat elbírálására várhatóan a közeljövőben kerül sor.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.