KÖZELBEN

DSC 0774

2019. április 17-én hivatalosan is lezárult a Balatonmáriafürdőt Községet érintő csapadékvíz elvezető hálózatfejlesztésének II. üteme is, miután a település polgármestere, Galácz György, a Megyei Közgyűlés elnöke, BíróNorbert és a kivitelező cég, Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. vezérigazgatója, Kovács Tamás részvételévelünnepélyes keretek között is megtartották a fejlesztés zárórendezvényét.

 

Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata 2017. június 7. napi hatállyal Támogatási Szerződést kötött aNemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságával a településcsapadékvíz-elvezetés fejlesztésének megvalósulása érdekében. A beruházás teljes összege bruttó312.064.991 Ft, melynek 100%-a vissza nem térítendő támogatási összeg.

 

Balatonmáriafürdő csapadékvíz projektje két ütemre, ezen belül hat különböző tervezési szakaszra osztódott.

 

Az I. ütem keretében két rész kivitelezése valósult meg. Az érvényes vízjogi engedéllyel rendelkező Rákócziutca és környéke, a Vilma utca csapadékvíz elvezetése, valamint a Gróf Széchényi Imre téri zártcsapadékcsatorna kiváltása és a Dózsa György utcán padkafolyókák kiépítése. A kiviteli tervek elkészítését azIpanema Mérnöki Tanácsadó Kft. végezte, az I. ütem kivitelezői közbeszerzésének nyertes ajánlattevője pediga Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. A kivitelezői szerződés nettó összege 86.217.503 Ft volt. A kivitelezőiközbeszerzés lezárulta után 2017. október 25-én átadásra került a munkaterület. Az építés keretében közel1045 fm csapadékvíz csatorna és 237 fm folyóka csatorna került kiépítésre. A kivitelezési munka teljesítésihatáridő szerint megvalósult.

 

A projekt II. ütemének kivitelezői szerződését 2018. május 10-én végén írták alá, miután az engedélyes tervekalapján elkészült a kiviteli tervdokumentáció, valamint sikeresen lezárásra került az erre vonatkozó kivitelezőiközbeszerzési eljárás. A nyertes ajánlattevő a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. lett ezen ütemben is. A szerződés nettó összege 134.504.860 Ft volt. Ez a szakasz többek között a Keszeg, Akácfa, Őrház és Faluházutcák csapadékcsatorna építését valósítja meg közel 3 700 fm-en, valamint része a Gróf Széchényi Imre téri zárt csatornaszakasz tisztítása is. A kivitelezés sikeresen megvalósult 2019. március 31-el.

 

Belvízvédelmi rendszerek korszerűsítése Balatonmáriafürdőn
TOP-2.1.3-15-SO1-2016-00009
2019/04/17

 

2020 clld

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.