axVrNgzw

A Magyar Madártani Egyesülethez érkezett bejelentés alapján veszélybe került egy partifecske fészektelep, a Mernyeszentmiklós körül folyó útépítés során. A DDNPI természetvédelmi őrei a helyszínt felkeresték, az útépítést végző kivitelezővel egyeztettek a madarak költésével kapcsolatban.

 

Valamennyi itt dolgozó munkás tudott a madarak jelenlétéről, sőt a megtelepedésüket a madarak fészekfoglalásakor már jelezték a feletteseiknek. A fészkelőüregekkel átszőtt partfalszakaszt a fecskék elvonulásáig nem bolygatják, arra nincs is jelenleg szükség.

 

A partifecskék jellemzően természetes medrű, szakadozó partú folyók mellett találnak otthonra. Hazánkban elsősorban a Tisza felsőbb szakaszain, illetve a Dráva szakadópartjaiban költenek. Somogy megyében esetenként homokbányákban, építkezések során kialakított löszfalakban is megtelepszenek, de mindig kedvelik a víz közelségét, előfordul, hogy szennyvízülepítő tavak közelében költenek.

 

Gyakran előfordul, hogy a fészektelep egésze, vagy egy-egy része költési időben megsemmisül, ilyenkor újabb üregeket vájnak a fecskék és újabb költésbe kezdenek.

 

Nem szívesen használják az egy vagy több éves költőüreget, inkább újat építenek. A 0,5-1 méter hosszú üregeket a karmukkal, csőrükkel vájják ki.

 

Az 5-6 fehér tojásból álló fészekalj két hét alatt kikel, majd újabb három hét múlva már ki is repülnek a fiókák. A szülők ilyenkor rendszerint második költésbe kezdenek.

 

Szeptember elején elvonulnak téli szállásukra, jellemzően a Szahara déli részére.

 

A fecskék csak néhány évig élnek, az egyéves kort 50 %-uk sem éri meg.

 

Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Fotó: Szász Bence

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.