KÖZELBEN

varmegyehaza

Utolsó munkaterv szerinti ülését tartotta pénteken jelenlegi összetételében a Somogy Megyei Közgyűlés a kaposvári Vármegyeházán. Az önkormányzati választás előtti összegzésben Biró Norbert beszámolt az elmúlt öt év gazdasági programjának teljesítéséről.

 

 

A napirendek tárgyalása során többek között módosították a megyei önkormányzat 2019. évi költségvetési rendeletét, idei közbeszerzési tervét valamint Somogy Megye Integrált Területi Programját. Biró Norbert prezentációval egészítette ki a megyei önkormányzat 2014-19-es időszakra vonatkozó gazdasági beszámolóját.

 

A közgyűlés elnöke a területfejlesztési eredmények mellett kiemelte a „Nyitott Vármegyeháza” programot, melynek keretében az ünnepi közgyűlések visszatértek a somogyi városokba, sikeres borfesztiválokat és különböző rendezvényeket tartottak. Saját forrással finanszírozott programként megemlítette Szülőföldem Somogyország programot és a SomFALU-2019 pályázatot.

 

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásával kapcsolatban a megyei önkormányzat munkatársai öt, összesen 810 millió forintból megvalósult projektet mutattak be. Balatonmárián belvízvédelmi beruházás zajlott, Táskán és Ságváron az óvoda kapott új eszközöket, illetve újult meg, Tabon energetikai fejlesztés zajlott, míg Szabáson a konyha újult meg.

 

Az ülés végén Biró Norbert megköszönte az elmúlt öt év munkáját mind a közgyűlésnek, mind a megyei önkormányzat apparátusának, és elköszönt azoktól a képviselőktől, akik már biztosan nem lesznek tagjai az október 13-i választás után megalakuló új közgyűlésnek. Csendesné Murányi Ibolya, dr. Kolber István, Karvalics Ottó és dr. Balázs Árpád nem indul korábbi jelölőszervezete listáján.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.