KÖZELBEN

algásodás ábra vízügy

A tavaly nyár végi algásodás miatt Dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult levélben a Balatoni Szövetség (BSZ), segítséget kérve ahhoz, hogy minél előbb beindulhasson egy komplex Balaton-kutatási program a megfelelő hozzárendelt forrással, és egy koordinátor kijelölésével – közölte Lombár Gábor, a balatoni önkormányzatokat tömörítő szövetség elnöke a szervezet tegnapi elnökségi ülésén.

 

 

Lombár Gábor arról is beszámolt, hogy a levél megírása előtt a szövetség tájékozódott több érintett hivatalnál, kutatási bázison a jelenlegi helyzetről. Ennek során kiderült, több szervezet is foglalkozik a Balaton vízminőségének kérdéseivel, amit fontos lenne összehangolni, és hiányzik a megfelelő forrás is a célra.

 

A szövetség elnökségi ülésén egy szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a Balatonban tavaly nyár végén rövid ideig mért klorofill-maximum “bőven” meghaladta azt az értéket, amit a 80-as, 90-es évek algásodásának idején mértek. (A 80-as évek elején elindult balatoni algavirágzást többféle intézkedéssel, és rendszeres lepelkotrással tudták megfékezni 15 év alatt – hangzott el a vízügy egyik lakossági fórumán a közelmúltban. 1995-re szinte varázsütésre megjavult a tó vízminősége, de foszfor-terhelés, ha a korábbiaknál kisebb mértékben is, de folyamatosan éri.)

 

Lombár Gábor elmondta, a levelet január 9-én küldték el a belügyminiszternek, egyelőre nem érkezett rá válasz.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.