KÖZELBEN

Balatoni Hajozasi Zrt Setahajo

A korábban önkormányzati kézben lévő, tavaly többségi állami tulajdonba került (Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatósági tanácsában és felügyelőbizottságában új emberek töltik be a tisztségeket. A társaság vitorlás-kikötőlánca kinyitott, a személyhajózási szezon megnyitását bizonytalan időre elhalasztották, az egész évben közlekedő komp forgalma pedig felére csappant a járvány következtében.

 

 

Céginformáció szerint a BAHART legutóbbi, februári közgyűlésén lecserélték a cég korábbi igazgatósági tanácsának és a felügyelőbizottságának tagjait, a többnyire helyi polgármesterekből, illetve önkormányzati képviselő-testületi tagokból álló korábbi tisztségviselőket az állam által felkért személyek váltották fel.

 

Siófok, mint legnagyobb önkormányzati részvényes egy embert delegálhat az igazgatósági tanácsba, azonban a város képviselőjének szánt személyt a közgyűlés nem fogadta el, így a jövőben fog eldőlni, ki képviselheti majd a települést a hajózási társaság vezetőségében.

 

Kollár József vezérigazgató a hirbalaton.hu megkeresésére elmondta, a társaság 11 vitorláskikötőből álló lánca március 30-án megnyitott, így a közel 1800 bérlő a szerződéseik szerint használhatja a kikötőt, a járványügyi szabályoknak megfelelően.

 

Várhatóan áremelésre kényszerülnek

 

Hogy mikor indulhat be a hagyomány szerint húsvét Nagyszombatján kezdődő balatoni hajózási szezon a menetrendi és programhajókkal, a járvány miatt elrendelt vészhelyzet megszűnésétől függ – mondta. A járatokban érdemi változást nem tervezett erre az évre a BAHART a korábbi évhez képest, azonban az árakat bizonyára emelni kényszerül a növekvő költségei és a kieső forgalma miatt – derült ki a vezérigazgató beszámolójából.

 

Kollár József arról is beszámolt, hogy a Szántód-Tihany között közlekedő komp forgalma a vészhelyzet kihirdetése óta felére csökkent. A tavaly 3,6 milliárd forint feletti árbevétel mellett 166 millió forintos adózás előtti eredményt elérő társaságnak már most súlyos korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni. Ezek egyik következménye, hogy felül kell vizsgálni az erre az évre tervezett, amúgy régóta aktuális béremelés lehetőségét.

 

– Elbocsátásokat egyelőre nem tervezünk, minden lehetőséget kihasználunk a munkahelyek megőrzése érdekében, és reménykedünk abban, hogy ha csúszva is, de beindul a nyári szezon a Balatonon – fogalmazott Kollár József.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.