KÖZELBEN

P1660889

A járvány miatt késik, de amint lehet, várhatóan nyáron megkezdik az egyeztetéseket a 44 Balaton-parti településsel külön-külön az új vízparti tervekről – mondta Füleki Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki online ülésén.

 

 

A tavaly életbe lépett új területrendezési törvényhez új rendelteket kell alkotni a 44 Balaton-parti település korábbi vízparti tervének felülvizsgálatával. A helyettes államtitkár beszámolója szerint jelenleg a beérkezett vélemények feldolgozása zajlik, az önkormányzatokkal történő egyeztetés megkezdését amint lehet megkezdik, méghozzá „feszített tempóban”. Megjegyezte, sokan kísérik figyelemmel a vízparti tervek ügyét, hiszen „ez nem csak a 44 települést érinti, hanem nemzeti érdek”. Kiemelte, az új területrendezési törvény szerint – amely alapján készülnek a helyi tervek is – nem csökkent a Balaton védettségi szintje a korábbi jogi szabályozáshoz képest.

 

Amíg nincs új jogszabály, a régi marad érvényben

 

Amíg nem lép hatályba az új vízparti szabályozás, a régi marad érvényben – mondta Füleki Zsolt. Szólt arról is, hogy míg korábban 44 külön rendelet szabályozta a Balaton parti sávját, most egy végrehajtási rendeletet készül, amely digitálisan elérhető lesz majd bárki számára. Bóka István, a BFT elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, ha csak egy településen is elakad majd az egyeztetés viták miatt, az tovább késlelteti a rendelet megalkotását.

 

Kérdésekre, kérésekre reagálva a helyettes államtitkár elmondta, a balatoni főépítész kiválasztása, amely „mindannyiunk érdeke, számunkra is fontos”, szintén a járvány miatt akadt el. A Nők a Balatonért kérésére ígéretet tett arra, ha igény lesz rá, civil szervezetek számára is tartanak egyeztetést a készülő vízparti tervekről.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.