retroveradas

Mesztegnyő Község Önkormányzata és a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete 2020. május 28-án véradást szervezett.

 

 

Fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk a figyelmet a véradás lényegére. Minden alkalommal jusson eszébe minden egészséges embernek, hogy jobb adni, mint kapni! Inkább én segítsek, mint hogy rajtam kelljen segíteni, hiszen csodálatos dolog, amikor az ember önzetlenül adhat. A véradás lényege: Reményt adni a reménytelennek!

 

cats0529654

A véradáson 30 fő jelent meg véradási céllal, a megjelentek többsége mesztegnyői lakos volt, de jöttek a társtelepülés lakói is. A véradáson több első véradó is volt, akik felhívásunkra segítőszándékkal érkezett, kissé szorongva, de a véradást követően büszkén távoztak, volt aki azt mondta közülük, hogy rendszeres véradó szeretne lenni, hiszen ezt látta családjában és részéről ez követendő példa.

 

A véradáson végül 13 fő tudott sikeresen vért adni. A véradók Emléklapot, ajándékcsomagot, étkezési utalványt kaptak az Országos Vérellátó Szolgálattól, valamint virslit, sört/üdítőt és édességet az Önkormányzattól a „retro” véradás szellemében.

 

Köszönjük a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének a zökkenőmentes szervezést, a Véradóknak pedig az önzetlen segítséget!

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.