KÖZELBEN

7285 0 m76epites

Lezárult az M76-os gyorsforgalmi út építésének első üteme. Már csak apróbb javítások várhatók, ezzel együtt a hatósági engedélyeztetési folyamat is kezdetét veszi- számolt be híradásában a Keszthelyi Tv.

 

 

A két ütemben zajló építkezés annyira előrehaladott állapotban van, hogy a második ütem egy része is elkészült már. Ez az útszakasz egyelőre nem lesz átadva a forgalomnak, a tervek szerint 2022. első negyedévében vehetik birtokba a közlekedők.

 

Az első ütem gyakorlatilag készen van, már csak az út környezetében dolgoznak a munkások. Balatonszentgyörgy mellett két körforgalmat építettek, ezeken keresztül lehet fel- vagy lehajtani az M76-os gyorsforgalmi útról. Ezen a ponton betontuskókkal zárják le a második ütemben készülő részeket; csak Hollád felé, az M7-es irányába lehet majd közlekedni. Balatonszentgyörgynél elkészült a 366 méter hosszú híd is, ám ez a szakasz csak a második ütem átadásával lesz majd járható.

 

A Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője elmondta, hogy hamarosan forgalom alá kerülhet a Balatonszentgyörgy és a holládi csomópont között 5,6 km-es szakasz, és a közlekedők 110 km/h sebességgel, gyorsabban és biztonságosabban használhatják ezt az utat.”

 

Az említett 5,6 km hosszú útszakasz Balatonszentgyörgy és a holládi csomópont között van. Ez egy 2×2 sávos, 20,5 méter koronaszélességű gyorsforgalmi út, amelynek köszönhetően nem kell majd a korábbi, Battyánpusztán keresztül vezető, rossz minőségű utat használni. Az út felett két ponton vadátjárót is építettek, valamint a téglagyár közelében egy kis forgalmú utat felüljáróra vezettek. A közlekedés itt már korábban megindult. Az M76-os út mellett a befejező munkálatok zajlanak.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.