KÖZELBEN

20200925 101834 1

A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai a GINOP 6.2.3- 17-2017-00012 Együttműködés a dunántúli agrár szakképzés fejlesztéséért projekt keretében a k2 Színház tantermi színházi előadását tekintették meg.

 

 

A darab Robert Merle Mesterségem a halál című regénye nyomán készült. A felkészítő foglalkozás után, a tanulók megtekintették a Hűség című darabot, majd a színészek segítségével feldolgozták.

 

Vélemények az előadásról:

 

„A színészek olyan szintű beleéléssel és valóságossággal adták elő a színdarabot, hogy át tudtam érezni az egész lényegét. Nagyon nagy szerepet játszottak az érzelmek, némely rész kifejezetten megérintő volt, másikak kissé rémisztőek. A precízség, mellyel elő lett adva a mű, eszméletlen volt, mint egy igazi színházban. A legjobb dolog, hogy köztünk játszották el a darabot, ezzel mondhatni mi is részesei voltunk. Egy életre szóló élmény volt számomra, hisz mindennek a tetejében a kedvenc témámról szólt.”

 

Biró Blanka

 

„Hűség. Mit is jelent ez a szó? Lojálisnak lenni egy eszméhez vagy az emberhez? Ez a színdarab remekül bemutatta a hűség mind a két arcát. Előnyét és hátrányát. Ahogy az események haladtak előre, egyre világosabbá vált számomra mennyire fontos is valójában a hűség.

 

Mélyen érintett ez a darab, az elején nyomasztó volt látni, hogy mit művel egy egyszerű családdal a rögeszmévé vált hit. Ahogy a történet lassan kibontakozott, úgy váltotta fel ezt az érzést egy különösen erős élni akarási vágy, ami a végére mély meghatottságúvá vált, amikor elhangzik a főszereplő utolsó mondata: „Mindenért ami itt történt én vagyok a felelős, az embereimet nem terheli felelősség, ők csak az én parancsaimat követték.”

 

Keresztes Zsuzsanna

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.