KÖZELBEN

bhn

A mai naptól elérhetők a 2021. évre kiállított balatoni területi horgászjegyek: a megszokott területi jegy értékesítési helyek mellett a horgaszjegy.hu oldalon online is megvásárolhatók, azonban csak 2021. évre kiadott állami jegy birtokában. A 2020. évre kiadott állami jegyekkel január 31-ig még lehet időszaki jegyeket váltani, de csak az értékesítési helyeken, személyesen – adja hírül a balatonihal.hu.

 

 

Jelentős változások a horgászjegyekkel kapcsolatban

 

A 2021. évre vásárolt balatoni területi jegyeket a horgász nem köteles kinyomtatva magánál tartani a horgászat során. A halőri ellenőrzéskor elegendő az állami jegyet és fogási naplót, valamint a horgászkártyát felmutatni. A halőr a horgászkártya szám alapján azonosítja a horgászt és az online rendszerben megtekinti, hogy milyen területi jegyekkel rendelkezik. A fogási napló vezetésére természetesen továbbra is az eddigiekkel egyező módon ügyelni kell- figyelmeztetnek a szakemberek.

 

Az idén bevezetésre került HORINFO jegyértékesítő program külön dokumentumként generál egy kb. fél oldal terjedelmű területi jegyet, valamint ehhez mellékletként egy legfeljebb 2 oldal terjedelmű horgászrendi kivonatot (erről bővebben itt olvashatnak).

 

Minden egyes területi jegyhez kapcsolódó horgászrendi kivonat elérhető a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. weboldalán, ezen a linken lehet megtekinteni, vagy letölteni.

 

A horgász a saját HORINFO profiljában egyébként bármikor megtekintheti vásárolt területi jegyeit és a hozzájuk kapcsolódó horgászrendeket, azokat igénye esetén utólag is kinyomtathatja. Személyes vásárlás során, amennyiben a horgász kéri, a jegyértékesítőnek kötelessége kinyomtatni a jegyet és a horgászrendi kivonatot is.

 

A horgásznak továbbra is kötelessége még a horgászat előtt megismerni és a horgászat során betartani a Balatoni Horgászrendet függetlenül attól, hogy kérte-e annak kinyomtatását. Tehát az egyes szabályok be nem tartása esetén nem lehet mentség az, hogy “nem volt nálam a horgászrend”.

 

A halgazdálkodási cég azt javasolja, hogy a vásárlást tervezők telefonon tájékozódjanak a jegyértékesítő helyekről, mivel az egyes értékesítők rögzítése folyamatosan zajlik a rendszerben, illetve az év eleji nyitva tartás a megszokottól eltérő lehet.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.