KÖZÉRDEKŰ

adobevallasa

Már csak négy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig! Az utolsó napon minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálat 20 óráig tart nyitva. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve –, annak május 20. után automatikusan bevallássá válik a tervezete.

 

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20. után.

 

Április végéig több mint félmillió, ügyfélkapuval nem rendelkező adózó kapta meg postán a bevallási tervezetét a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott kiegészített nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig.

 

Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 6. és 17. között munkanapokon 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 18-án (szombaton) és május 19-én (vasárnap) 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig, május 20-án (hétfőn) 8 óra 30 perctől 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.