KÖZÉRDEKŰ

kpmg 20190322

Budapest, 2019. június 21., péntek (MTI) - Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényhez pénteken benyújtott módosító javaslattal kezdeményezte, hogy a parlament két hónappal hosszabbítsa meg a banki adategyeztetés határidejét augusztus 31-ig.

 

A javaslat indoklása szerint a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás a június 26-i határidőig. A törvényjavaslat célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, megakadályozva ezzel, hogy a banki tranzakciók június 26. után több mint egymillió ügyfél esetén bármilyen akadályba ütközzenek.

 

A pénzügyminiszter indoklásában megjegyzi, hogy a pénzmosás elleni törvény, amely 2017. június 26-án lépett hatályba, a már meglévő ügyfélkör esetében két éves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak.

 

"Az elmúlt időszak sajtó és egyéb jelzései alapján úgy tűnt, hogy a határidőt a hitelintézetek nem teljesítették" - áll az indoklásban.

 

A javaslat a meghosszabbított határidőn belül történő hatékony végrehajtás és a még szükséges ügyfélátvilágítás megfelelő elvégzése érdekében egy új értesítési kötelezettséget is bevezet: a szolgáltatóknak a javaslat hatálybalépését követő 3 napon belül tájékoztatniuk kell azon ügyfeleiket, akiknek az esetében az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.

 

Az indoklás szerint ez egyrészt lehetőséget teremt a szolgáltatók számára az egyértelmű, ügyfélspecifikus figyelemfelhívásra, másrészt az érintett ügyfélkör egyértelműen tudomást szerez a hiányzó adatok és nyilatkozatok pótlására vonatkozó kötelezettségéről, és annak meghosszabbításáról augusztus 31-ig.

 

Varga Mihály jelezte, hogy szükségesnek tartja a törvényjavaslatnak a határozati házszabályi rendelkezésektől eltérő tárgyalását.

 

A javaslat elfogadása esetén kihirdetése napján, 18 órakor lép hatályba.

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.