KÖZÉRDEKŰ

1szazalek

Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1 százalékos felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a ’KOZ közleményt június 2-ig. A NAV elektronikus levélben is felhívta a szervezetek figyelmét, nehogy valamely civilszervezet 2021-ben emiatt essen el a támogatástól.

 

 

A 18KOZ közleményben mindazon szja 1 százalékos összeg felhasználását jelölni kell, amit a NAV 2018. január 1-jétől 2018. december 31-ig kiutalt a kedvezményezettnek, illetve amit a kedvezményezett a 17KOZ közleményében tartalékolt. A közleményt június 2-ig, elektronikus úton kell elküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A 18KOZ közlemény és kitöltési útmutatója a NAV honlapjáról letölthető.

 

Az elszámolásra kötelezett kedvezményezettek májusban két alkalommal kapnak elektronikus levelet a NAV-tól az elszámolandó összegekről, utoljára május 25-én.

 

Ha a civilszervezet jogutód nélkül megszűnik, soron kívül kell elszámolnia a 18KOZ közleményben tartalékolt és a 2018. január 1-jét követően kiutalt összegek felhasználásáról a 20MKOZ bizonylaton.

 

Előfordulhat, hogy a szervezet nem szűnik meg, azonban a kiutalt összegre nem tart igényt és a regisztrációjának törlését kéri, ebben az esetben is a 20MKOZ bizonylaton kell elszámolni és a fel nem használt összeget a benyújtással egy időben visszafizetni.

 

Ha a határidő végéig a fennálló járványhelyzet miatt, önhibáján kívül nem tudja a hivatkozott közleményt benyújtani, akkor azt az akadály megszűnését követő 15 napon belül pótolnia kell és ezzel egyidejűleg igazolási kérelmet is elő kell terjesztenie. Amennyiben ezt elmulasztja a NAV kizárja a 2021. évi kedvezményezettek közül.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.