KÖZÉRDEKŰ

verpalzma1117

Mindazok, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből sokat tehetnek a súlyos betegek gyógyításáért. Ahogy a járvány első hulláma alatt, úgy most is várjuk a gyógyultak jelentkezését vérplazma adáshoz, mások gyógyításához.

 

 

Egész Európában romlik a járványhelyzet, Magyarországon is nő a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma. A koronavírus-fertőzésnek azonban még nincs teljesen hatékony gyógymódja, ezért az egész világon, így hazánkban is sokan életveszélyes állapotban vannak, számukra jelenthet segítséget a vérplazma-terápia.

 

Ennek lényege, hogy aki átesett a koronavírus-fertőzésen, nagy valószínűséggel a szervezete ellenanyagokat termelt a vírus ellen. Ezért, hogyha kellő mennyiségű ellenanyag van a vérplazmájában, akkor plazmaadással tud segíteni azokon, akik most súlyos betegek. A gyógyult beteg a véradáshoz nagyon hasonló eljárásban tud vérplazmát adni, ekkor a véréből csak plazmafolyadék kerül levételre. Ez nem jelent veszélyt a szervezet számára, hiszen a vérplazma néhány napon belül újratermelődik. Ennek az ellenanyagokat tartalmazó plazmának a felhasználásával történik a súlyos beteg állapotban lévő betegek kezelése.

 

Jelentkezés

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06 30 602 9250

 

A plazma levételének feltételei:

2 hete tünetmentes
nincs karanténban
nincs súlyos krónikus betegsége
életkor 18-60 év, 60 és 70 év között egyedi elbírálás
egy 2 lépcsős kivizsgáláson való megfelelés (ennek során ellenőrzik, hogy jelenleg vírusmentesek-e, ill. hogy van-e kellő mennyiségben vírusellenes ellenanyaguk)

 

További információk: https://www.koronavirusplazma.hu/

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.