KULTÚRA

DSC 7074

Az elmúlt hetek egyik szenzációja, hogy Magyarország nyerte el a 2016. évi WDSF Standard Táncok Formációs Világbajnokságának rendezési jogát. A rangos eseménynek Pécs városa ad otthont, a rendkívül sokszínű program pedig igazi ínyencségként jelenik meg a decemberi rendezvények sorában.

 

A főszervező, Kapronczai Balázs (Magyar TáncSport Szakszövetség, SZIGO KTSE) elmondása szerint arra törekednek, hogy teltházas produkcióval bizonyítsák be, hazánk kimagasló színvonalon tudja vendégül látni az induló 13 formációs csapatot és annak kísérőit. A szinte egész napot kitöltő rendezvény fénypontja természetesen az ünnepélyes gálaműsor lesz, de emellett exkluzív fellépőket is meghívtak, többek között az ország legjobb latintáncos versenyzőit Grand Prix bemutatóval, illetve a 2016. évi világbajnok Szupergirls Akrobatikus Rock'n'Roll felnőtt lányformációját.

 

A hazánkat képviselő két egyesület (Adria-Szigó KTSE, Szilver TSE) a hagyományosan erős versenytársnak számító orosz és német, valamint az osztrák, cseh, román, szlovák, holland és fehérorosz csapatokkal méretteti meg magát. A felkészülés töretlen lelkesedéssel zajlik, a tánc iránt elkötelezett nézőket pedig sok szeretettel várják december 4-én Pécsett, a „tánc új fővárosában”!

Bővebb információ az esemény oldalán található.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.