capture 20180618 130430

Kaposvár, 2018. június 18., hétfő (MTI) - Kezdődnek a Szivárványos Nyári Színházi Esték Kaposváron, a rendezvénysorozat júniusban és júliusban öt csütörtökön kínál színvonalas szórakozást az érdeklődőknek.

 

Június 21-én a Legyen a feleségem című vígjáték, július 5-én a Csárdáskirálynő című operett, 12-én az Abba Show, 19-én A miniszter félrelép című bohózat, 26-án a Színházkomédia című vígjáték látható a Szivárvány Kultúrpalotában - mondta el Török Tamás művészeti vezető hétfőn, a somogyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

 

Kiemelte, a nyári színháznak köszönhetően olyan kiváló művészek érkeznek Kaposvárra, mint Gálvölgyi János, Kovács Patrícia, Nagy Sándor, Szalma Tamás, Ivancsics lona s mások mellett Xantus Barbara.

 

Az öt darab közül hármat már láthatott a város közönsége, de akkora sikerük volt, hogy úgy döntöttünk, azokat a nyári színház keretében újra műsorra tűzzük - jegyezte meg a művészeti vezető.
Török Tamás utalt rá, hogy a mintegy két évtizedes múltra visszatekintő nyári színház "otthona" a kaposszentjakabi 13. századi bencés monostor romjainál van, de ott jelenleg ásatás és rekonstrukció zajlik, a helyszín várhatóan jövőre lesz újra alkalmas előadások megtartására. A produkciókat ezért idén is a Szivárvány Kultúrpalota fogadja be, ahova alkalmanként mintegy négyszázan válthatnak belépőt.

 

Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója arról szólt, hogy a nyári színház a város kulturális életének fontos eseménye, amely a Csiky Gergely Színház két évada között igyekszik kielégíteni a színházkedvelő közönség igényeit.

 

A darabok iránt nagy az érdeklődés, a jegyek a Legyen a feleségem című produkcióra már elfogytak, a Csárdáskirálynő című operettre még korlátozott számban kaphatók - mutatott rá.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.