KULTÚRA

cats0730

Hat évvel ezelőtt hívta életre a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekart Tóth Bence, Svájcban élő karmester – nemzeti és nemzetközi fúvószenekari versenyek rendszeres résztvevője –, és Tóth Ada Eszter, a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola vezetője.

 

 

Amatőr és profi muzsikusok közös munkája nyomán indult el az első fúvószenei tábor a Balaton déli partján, azóta tucatnyi emlékezetes zenetáboron és koncerten vannak túl. A DDRF-ben folyó magas szintű munkának hamar híre ment, évről évre kiváló zenészek csatlakoznak az egyhetes, elképesztően intenzív közös munkához.

 

Az amatőrök és a fiatal zenésznek tanulók számára óriási élmény, kivételes lehetőség profikkal együtt játszani, a DDRF-ben ők vannak többségben. „Hatalmas dolog, hogy 16 évesen zeneművészetis egyetemisták mellé bekerülhetsz – mondja Orsós Zója (klarinét), aki a zenei pályát választotta, és a Katolikus Zeneművészeti Szakgimnáziumban szaxofonozni tanul. Hallani őket befújni, játszani, próba után kamarázni… Nincs mese, neked is rendesen el kell játszanod a szólamodat miattuk.”

 

A szólamtársak motiválják egymást. Ha valakinek jobban sikerül valami, a mellette ülő egyből összekapja magát, hogy ő is megcsinálja, megmutassa. Paár Ferenc (trombita) manapság szinte csak a DDRF miatt veszi elő a hangszerét. „Tábor előtt mindig azt gondolom, hogy javarészt a társaság miatt jövök, de ez rögtön az első napi próbán átértékelődik. Sokféle zenekarban játszottam már, de ilyen koncertélményem megközelítőleg sem volt egyikkel sem, mint a DDRF-fel. Tavaly a kaposvári hangversenyen egy emberként ült a zenekar a színpadon. A téli koncertünkön pedig volt olyan darab, ami annyira közel állt hozzám, hogy fújás közben szinte a könnyeimet kellett törölgetni.”

 

A legtöbben a remek zenéket, a szakmaiságot, a jó társaságot és a karmestert említik a legfőbb motivációként. Nagy Eszter (fuvola) és Vida Szilárd (eufónium) évközben a Balaton M&K fúvószenekart erősítik. Eszter azt mondja, a zene által olyan kapocs jött létre a köztük az évek során, hogy már várják a következő találkozást, hogy ott folytathassák, ahol abbahagyták. „Ezért van az, hogy még csukott szemmel is el tudjuk kezdeni együtt a darabot. Persze előtte otthon rengeteget dolgozom azért, hogy amatőrként profi szinten zenélhessek.” Szilárd így folytatja: „Kétségkívül Benu szakmaisága és személyisége miatt jönnek ide fújni a zenészek. Kivételesen tudja a zenét kommunikálni. Az itthon megszokott poroszos oktatási módszer szöges ellentétét képviseli. Például nem sokat foglalkozik vele, ha valaki rossz hangot fújt, ha az zeneileg rendben volt. 12 darabot tanulunk meg öt nap alatt. Ez rengeteg. Mivel sűrű a program, nem tudsz belekényelmesedni a munkába úgy, mint mondjuk egy állandó zenekarnál. Ha nem jön össze az öt napban az, amit magadtól elvársz, akkor így jártál. Szóval nem opció, hogy nem teszed oda magad. Ez a felfokozott állapot az, ami mindenkiben megmarad, ezt akarod még egyszer átélni. Olyan, mint a bungee jumping vagy a hullámvasút. Csak itt el kell telnie egy évnek, mire megint ott lehetsz a magasban és ugorhatsz.”

 

Kardos Tünde (klarinét) és Sulcné Cs. Farkas Katalin (oboa) zenetanárként értékelik a közös munkát. „Amikor Bence felteszi a kezét, ott van mögötte az az alázat, amitől úgy megszólal a zenekar – mondja Tünde. Amikor először tum-tummal énekeltük a szólamunkat, röhögnöm kellett. Vicces is volt és zavarban is van az ember tőle, mert ilyet itthon nem szokás. Közben pedig egyértelműen fejlődik tőle az intonáció, megszületik az a zenei elképzelés, amitől egyből a hangszeren is a helyén van az adott rész.

 

Katalin először kisegítőként vett részt a DDRF-ben, de három perc után eldőlt benne, hogy itt lesz a következőkön is. „Bence komolyan veszi és izgalmassá teszi a befújást, iszonyú hatékony és nagyon pontosan át tudja adni, amit akar. Méghozzá úgy, hogy egyből értsem és meg tudjam valósítani. Ez azért egyáltalán nem általános a karmestereknél. Komoly munka folyik, de végig jó hangulatban. Tavaly, amikor már nagyjából megtanultuk a darabokat, szétültetett minket. Egyik szünet után azt kérte, hogy mindenki üljön le valahova a kottájával úgy, hogy szólamtársa nem lehet mellette. Magyarországon még egy karmesternél se láttam ilyet. Brutális hatása van ezeknek a gyakorlatoknak. Nemcsak technikailag, hanem ránk is. Együtt borzongunk bele a gyönyörűségbe, amikor egy-egy ilyen új élményt átélünk. Sokat jelent az is, hogy hivatásosként is van kihívás a zenékben, amiket játsszunk. Sok zenekarban megfordultam, általában vagy a szakmaiság vagy a lelkesedés dominál – itt mindkettő megvan egyszerre, és ez érződik a végeredményen is. Ami a hét végére összeáll, az nem csak 60 zenész egyéni tudásának összessége, hanem valami sokkal-sokkal több, ami csordultig tölti a szívünket.”

 

De mit mond a karmester, hogyan lehet profikkal és amatőrökkel egyszerre próbálni? Vagy milyen célt szolgál az éneklés, tapsolás, csukott szemmel zenélés?

 

„A karmester olyan, mint egy bíró a focimeccsen – magyarázza Tóth Bence. Elindítja a meccset, leállítja a meccset, vigyáz mindenkire, mindig ott van, ahol éppen lennie kell a pályán, de a játékot a játékosok játsszák. Senki nem kap olyan feladatot, amit ne tudna megoldani. Hogy el tudja játszani, amit kell, ahhoz mindenkinek jót kell éreznie: nevezhetjük ezt magabiztosságnak, motivációnak… Arra valók ezek az itthon nem szokványos gyakorlatok, hogy tanuljanak meg együtt zenélni es egymásra figyelni. A legtöbb zenésznek már egy nézéséből tudom, milyen állapotban, hangulatban van. De amikor megszólal az akkord csukott szemmel teljesen egyszerre az egész zenekartól, akkor az hat rá, és bárhol is volt addig, átkerül abba a világba, amiben a többi 59 is van. Csak így, csak ebben a „klímában” lehet együtt zenélni. És aztán én csak élvezem, hogy szépen szól. Ez pont annyira az enyém, mint amennyire bárki másé.”

 

A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar koncertjeire minden érdeklődőt szeretettel várnak!
 

2020. július 31. 18:00 Balatonmáriafürdő Központi Strand
 
2020. augusztus 1. 18:00 Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
 
2020. augusztus 2. 11:00 Marcali Künzelsau tér
 

További információk az együttes FB-oldalán:
www.facebook.com/deldunantuliregiozenekar
 
 
A zenekarról
 

Tóth Bence, Svájcban élő karmester – nemzeti és nemzetközi fúvószenekari versenyek rendszeres résztvevője –, és Tóth Ada Eszter, a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola vezetője a DDRF megalapításával kivételesen magas szintű zenélésre teremtett lehetőséget. Az együttest az ötletgazdák hat évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy a fúvószenét kedvelő, fúvós és ütős hangszereken játszó fiatalokat összefogják, és olyan válogatott együttest hozzanak létre, amely a világ bármely pontján megállja helyét. Ehhez szakmailag és szervezetileg is a nyugati trendeket követték. 
 

 

Amatőr és profi muzsikusok közös munkája nyomán indult el az első fúvószenei tábor a Balaton déli partján. A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar (DDRF) nevű kezdeményezés önerőből, 36 emberrel kezdődött – és egyből folytatásért kiáltott. A nem mindennapi színvonalú közös munka lehetősége és az együtt játszás öröme egyre több profi és amatőr zenészt vonzott a nyári táborba. 2016-ban már több mint ötvenen ültek a próbateremben és koncerteken, 2017-ben pedig útjára indult egy második, a 10–14 éves korosztálynak szóló program is, a DDRF Gyermek–Ifjúsági Fúvószenekar. 2019 nyarán, az ötödik alkalmat záró koncerteken kereken száz gyerek és fiatal állhatott színpadra. 2019 decemberében pedig – a nagy érdeklődésre való tekintettel – első alkalommal rendezett téli tábort is a zenekar.
 

 

Az együttes mára egyre szélesebb közönséget vonz, 2019 nyarán, az ötödik tábor zárásaként teltházas koncertet adott a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában, ahol meghatottan fogadta az állva ünneplő közönség vastapsát.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.