KULTÚRA

A Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium a 2012/2013-as tanévben is szervezett bérletes színházlátogatást a kaposvári Csiky Gergely Színházba. A lehetőség sok diákot vonzott, a művészetkedvelő jelentkezők két buszt is megtöltöttek.

 

Az évad során változatos témájú és műfajú darabokat láthattunk, amelyek közt mindenki talált az ízlésének megfelelőt. A Szép Heléna a trójai háború kitörésének történetét mesélte el és mutatta be, hogy akkoriban bizony más volt a nőideál, bár néhány dologban az ókori görög városállamok ijesztően hasonlítottak a mai világra.

A Cigánytábor az égbe megy egy merőben más kultúrával ismertetett meg bennünket, fülbemászó dallamok kíséretében. Az Éjjeli menedékhely és a Hannibál tanár úr elgondolkodtatott, hiába régebbi darabok, a figyelmes néző észrevehette, hogy témájuk még ma is aktuális lehet. Othellóval együtt nevettünk Gyulaházán és megtudhattuk, nem is olyan könnyű egy színdarabot a deszkákra állítani. Az Adáshiba Jézus és a modernizáció harcát tárta a szemünk elé, rendkívül humoros, ugyanakkor tanulságos formában.

Diáktársaim nevében ki merem jelenteni, hogy remek évadot láttunk. Köszönjük, Kaposvár, és reméljük, jövőre is remekül szórakozunk majd! S köszönjük tanárainknak, hogy megszervezik nekünk ezt a kulturális programot!

Írta: Mózes Nóra és Zajcsuk Liliána

csiky

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.