SPORT

133 0802A NIKÉ SE-Mesztegnyő utánpótlás kézilabdacsapata sikeresen szerepelt a kaposvári „Youth Handball Fesztivál"nemzetközi kézilabdatornán

Utánpótlás csapatunk két csapattal U14 és U12-es korosztályban benevezett az idén első alkalommal Kaposváron 2013.július 15-20 között megrendezett nemzetközi kézilabda tornára. Az eddigi eredményeink alapján úgy gondoltuk, újra megméretjük magunkat. Ismételten nagy segítséget kaptunk a szülőktől a sportegyesülettől, önkormányzatoktól és az önzetlen segítőktől, amit ezúton is köszönünk.

A nevezések alapján azt állapíthattuk meg, hogy elsősorban a magasabb korosztályban, magasabb szintű bajnokságban szereplő egyesületek csapatai vettek részt. Így ebben a kategóriában csak a tisztes helytállás és a tanulás volt a célunk. Az U12-es korosztályban viszont már reménykedtünk valami jobb eredmény elérésében.

Legnagyobb örömünkre sikerült egyenletes teljesítménnyel a kaposvári és a nagyatádi csapatot megelőzve az első helyen végeznünk. Sajnos a „nagy" csapatunk számára már erős volt a mezőny, így Ők a hatodik helyen végeztek. Összességében azt mondhatjuk, csapataink az erős mezőnyben várakozáson felül teljesítettek, amiért maximális dicséretet érdemelnek. A mérkőzések közötti szüneteket kihasználva, arra is fordítottunk időt, hogy egy kicsit megismerjük Kaposvárt részt vegyünk a rendezvényeken, sportbarátságokat kössünk.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.