SPORT

duna 68784 00320700

Nagy Róbert a Marcali VSZSE Küzdősport Szakosztályának vezetője (A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség elnökségi tagja és a Szakszövetség Versenybizottságának az elnöke, valamint az International Jiu-Jitsu Alliance (USA) magyarországi képviselője.) arról értesített, hogy vannak új hírei a szakosztály háza-tájáról, ezért megkerestem.

 

Mindig örömmel jön a tudósító, ha jó híreket kell közreadnia. A telefonban azt mondtad a világbajnoksággal kapcsolatosan vannak híreid.

 

Így van! Most már biztosan versenyezhetnek az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának ju-jitsus sportolói az UWW Grappling Világbajnokságon. Mint azt korábban a Marcali Portál is hírül adta, Sági Cintia a junior kategóriában, míg Varga Virág a kadet kategóriában szerzett kvalifikációt Fehéroroszország fővárosába, a Minkszben sorra kerülő 2016-os Grappling Világbajnokságra. A Birkózó Világszövetség (UWW) eredetileg az USA-ba, Chicagóba tervezte a VB lebonyolítását, de több ország beutazási tilalom alá esik az Egyesült Államokban.

 

DSCN2897

Egyesületünk számára „jól jött” a helyszínváltozás, hiszen az amerikai verseny költségeinek fedezése lehetetlen helyzet elé állította szervezetünket. Minszk földrajzilag is közelebb van, és a részvétel költségei (szállás, kint tartózkodás, stb.) is jelentősen olcsóbbak, mint a tengerentúlon. Még így is komoly teher egy-egy versenyzőt tatamira léptetni Minszkben. Nyár közepéig úgy tűnt: menni fog! Sajnos, az idő haladtával újabb és újabb költségek merültek fel.

 

A licencdíjakon, nevezési költségeken, biztosításokon, transzferdíjakon, szállás és útiköltségeken túlmenően számos és igen jelentős további költségek terhelik az egyesületünket. Mást ne mondjak, csak a lányok versenyruházatát. Kötelezően előírt egy fehér és egy kék ruha. „Szerencsés” helyzetben vagyunk, mert az egyesületünk a korábbi VB szerepléséhez már vásárolt különböző méretben fehérszínű judogikat (judo ruházatot), és a lányokra most pontosan passzol. Így csak kettő kék gi-t kell beszereznünk. Jelzem: darabja 30.000 Ft.

 

DSCN2912

Elmaradhatatlan és szintén komoly kiadás a versenyzők felkészítése. Az „természetes”, hogy a marcali sportszakemberek ingyen vesznek részt a felkészítésben, de az edzőtáborok, hétvégi „szemináriumok” bizony nem olcsók. A nyáron több edzőtáborban is megfordultunk. A Balaton vonzza az edzőtáborozókat, így három közeli táborban is részt tudtunk venni. A múlt héten viszont Szerbiába utaztunk, ahol több ország ju-jitsu szakembereitől tanulhattunk, versenyzőikkel gyakorolhattunk. Nehezen tudnám a táborok költségeit számszerűsíteni, de százezres nagyságrendekről van szó. Igyekszem ezeket a kiadásokat úgy csoportosítani, felhasználni, hogy lehetőleg minél több versenyzőnk profitáljon belőle, hiszen ebben az évben 5 nemzetközi verseny szerepel a versenynaptárunkban. A Maribort és Banja Luka-t már magunk mögött tudhatjuk szép eredményekkel. (Emlékeztetőül: két aranyérem és egy 5. helyezés!) Vissza van a Grappling VB Minszkben (szeptember 29 - október 02.), a Slovenian Open (október 29-30.) és ha minden jól megy, akkor részt vehetünk a Ju-Jitsu International Federation Világbajnokságán (november 25-27.) Lengyelországban.

 

Hogy sikerült összehozni a szükséges anyagiakat?

 

Marcali Város Önkormányzata 250 000 – 300 000 forinttal járul hozzá a három nemzetközi verseny támogatásához. Ez úgy „jött össze”, hogy lemondtunk arról az 500.000 Ft-ról, amit tatamivásárlásra kaptunk. Az edzőtermünk átalakításának a tervei megváltoztak, számunkra kevésbé előnyösen. A tatamival borítható felület inkább kisebb lesz, mint nagyobb. Jelenleg 170 m2-t tudnánk lefedni tatamival, a termünk pedig most 136 m2 felületnek ad lehetőséget. A jelenlegi terveket látva 76 m2 és talán még plusz 24 m2 terület befedésére lesz lehetőség. Ebben a helyzetben nem tűnne célszerűnek tatamivásárlásba kezdeni.

 

Egy Marcali székhelyű cég is gondolkodik a lányok támogatásáról és egy idegen városbeli részvénytársaság is fontolgatja a szponzorációt. Leemelhetően viszont eddig nem érkezett támogatás a számlánkra.

 

Kettő marcali kötődésű magánszemély – egy budapesti és egy kettős állampolgár – jelezte, hogy kisebb összegekkel támogatja a világbajnokságon való részvételt. Ez úton is nagy tisztelettel köszönetet mondok nekik. Ők azok, akik fontosnak tartják azt, hogy versenyzőink hírét vigyék Marcalinak. „Természetesen” a sportolók családját terhelik a legnagyobb költségek… Nem kellene természetesnek lennie, de nem megy másként. A küzdősport nem kiemelt látványsport és nem csapatsport. A küzdősport támogatása nem írható le az adóból.

 

Mi a hátralévő menetrend?

 

Augusztus végéig tart az „általános” felkészülés időszaka. A versenyzőkkel kora délelőtt Krix László birkózóedző foglalkozik. A grappling birkózás állóharc technikái, fogások bontása és a speciális dobások az edzések anyaga. Napközben egyénileg az állóképesség fejlesztése történik, este „pihenésképpen” judo és ju-jitsu földharc elemeket gyakorolnak Lisztes Károllyal. Virágra kettős teherként nehezedik, hogy Gelencsér Dominikával egy teljesen új ju-jitsu versenyszámra (a Duo System-re) is készülnie kell. Az U18 női kategóriában jelenleg ők képviselik Magyarországot a nemzetközi ju-jitsu versenyeken. Szeptemberben a magyar grappling válogatottal együtt készülnek a világbajnokságra.

 

A Küzdősport Szakosztály több tagja is a kialakulófélben levő ju-jitsu válogatott keret tagja. Gáspár Lívia, Lisztes Károly a Senior kategóriában, Varga Virág, Gelencsér Dominika U18-ban, Hennel Bora, Fazekas Bálint és Osvald Marcell az U15 kategóriában tagja a keretnek. Ez igen nagy felelősség, hiszen ha tatamira lépnek egy nemzetközi versenyen, akkor ők nem csak a szakosztályt, nem csak Marcalit, de egy egész nemzetet képviselnek. Természetesen több tehetséges fiú és lány sportol a Küzdősport Szakosztályban, de jelenleg ennyien fértek be a ju-jitsu válogatottba. Számukra esélyt jelent a bizonyításra a Ju-Jitsu Magyar Bajnokság novemberi fordulója. Készülünk rá…

 

Mi a helyzet az utánpótlással?

 

Szeptembertől folytatjuk az Ovi Judo és a Judo Suli programunkat. Számos tehetséges marcali gyerek vett részt sikeresen a régiós rangsorversenyeken. Aranyérem nélkül még nem jöttünk el egyik versenyről sem.

 

14021656 1278000178900569 2093993987936161100 n

A nagybajomi iskolában is tartok judo edzéseket. Nagybajomban még nem sikerült bejegyezni egy önálló judo egyesületet, ezért az ott edző gyerekek hivatalosan az MVSZSE színeiben versenyeznek, hozzánk vannak regisztrálva. Külön öröm, hogy ott egy felnőttekből álló lelkes csoport is kialakult.

 

14046088 1278493952184525 7248033014475225579 n

A grappling birkózás egyre népszerűbb Magyarországon. Továbbra is ellátjuk a G4 Liga Dél-Nyugat Magyarországi Régiójának képviseletét. Külön nem tartunk grappling edzéseket, mert a judo és a ju-jitsu versenyfelkészítések párhuzamosan zajlanak a grappling foglalkozásokkal. A „Gi Grappling” versenyszámban szoktunk jobbára indulni, ami szabályaiban, technikáiban legközelebb áll a judohoz és a ju-jitsu földharc technikáihoz.

 

14089225 1276756819024905 2283444162441749923 n

A műfüves pálya közelsége új edzési módszerekre ad lehetőséget. Virág Krisztiánnal már „egyezkedtük”, hogy miként tudjuk mi is igénybe venni a pályát azokban a tavaszi-nyári-őszi hónapokban, amikor ezt az időjárás lehetővé teszi! Az igazi fű „beletörik” a fehér judo ruházatba és nagyon ragaszkodó tud lenni. A műfű számos előnnyel rendelkezik: rugalmasabb, nem csúszik, és ami a legfontosabb: nem lépnek bele a gyerekek a kutyapiszokba, mint a gyakorló focipályán.

 

További terveink az edzőtermünk átalakításának a függvénye. Ha növelhető a tatamifelület, akkor tudjuk növelni a taglétszámot. Ha emelkedik a taglétszám, akkor a jelenlegi adottságaink mellett csak az edzések számának növelésével tudjuk fogadni a kezdőket. (Ami egyébként célszerű is.) Jelenleg az edzőtermünket 60-65 marcali tagunk látogatja rendszeresen. Ha előállna az a rendkívüli eset, hogy egyszerre ott lenne mindenki az edzésen – nagy bajban lennénk. Jelenleg 12-14 páros tud dolgozni egy-egy edzésen. Amit a terem átalakításától remélek, az nem több, mint hogy megoldódjon az épület hőszigetelése, fűtése és nyílászáróinak cseréje. A férfi/női öltözők és a tusolók már csak „hab lenne a tortán”!

 

Sok sikert a lányoknak! Tovább eredményes munkát kívánok az edzőknek és a versenyzőknek! Gratulálok a szakszövetségben elnyert tisztségedhez!

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.