SPORT

Marcali Szürkefarkasok

Szombaton Székesfehérváron kezdte meg szereplését U 11-es kosárlabda csapatunk a Kenguru Bajnokságban. A fiúk átestek a tűzkeresztségen, az első mérkőzésükön, ami egyből győzelmet eredményezett. Izgalmas végjátékban 1 ponttal sikerült legyőznünk a székesfehérvári Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia Ugrómókusok nevű csapatát.

 

A kezdeti megilletődöttséget követően egyre bátrabban játszottak a fiúk, és a padról is szurkoltak társaiknak, aminek nagyon örültem.

 

A második mérkőzést a Pápai Kosárlabda Club ellen rövid pihenő után egyből mi játszottuk, ami még a jelenlegi felkészültségünket meghaladta. Fizikálisan, és fejben sem álltak még készen a fiúk az egymás utáni két mérkőzésre, ráadásul ellenfelünk nagyon agresszívan, sokszor már durván védekezett. Így ezen a találkozón 42:30-as vereséget szenvedtünk. A fiúk első megmérettetésen nyújtott teljesítményével elégedett vagyok, de tapasztalhattuk, hogy nagyon sok munka áll még előttünk, hogy a legjobb csapatok közé csatlakozhassunk.

 

KENGURU BAJNOKSÁG - U 11

I. forduló - B csoport - Székesfehérvár - 2016. 10. 28.

DKKA Ugrómókusok-Marcali Szürkefarkasok
26:27 /6:6, 8:12, 8:4, 4:5/

Földényi Kevin 9, Börczi Barnabás 4, Kovács Attila 1, Kovács Levente, Nagy Bence 3, Paár Bence 3, Szilágyi Bence, Horváth Zétény, Mányi Kornél 2, Horváth Zsolt, Bohár Marcell, Tamasián Bernát 4, Hegyi Ákos, Bohár Bálint 1,

Marcali Szürkefarkasok-Pápai Kosárlabda Club
30-42 /5:14, 16:8, 4:14, 5:6/

Földényi Kevin 4, Börczi Barnabás 4, Kovács Attila, Kovács Levente, Nagy Bence 4, Paár Bence 1, Szilágyi Bence, Horváth Zétény, Mányi Kornél 5, Horváth Zsolt 6, Bohár Marcell, Tamasián Bernát 1, Hegyi Ákos 3, Bohár Bálint 2

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.